Névadónkról

A mélyszegénységben élőket támogató és fejlesztő programunk 2018-ban vette fel Kaposvári József makói cipész nevét, tisztelegve ez által „Az ország cipésze”-ként ismert szakember előtt.

„Én azért lettem cipész, mert kötelezőnek éreztem, hogy folytassam a mesterségét”. (Kaposvári József)

Kaposvári József 1995-ben kezdte el cipészi tevékenységét, akkor még Magyarcsanádon foglalkozott különféle lábbelik javításával, készítésével. A munkát csizmadia nagyapjától vette át, amit a kezdetekben saját garázsában folytatott, később költöztette tevékenységét a Maros-menti településre, ahol megnyitotta a makói „Kipi-Kopi” cipőjavító műhelyt, később, 2015-től pedig már Budapesten is megvásárolhatók voltak a míves lábbelik.

Kaposvári József minden lábbelijeiben óriási tapasztalat kamatozott: a mozgásában korlátozott cipész Szegeden sajátította el szakmáját, az ortopéd cipészetről pedig a fővárosban tanult. A később egyedi, méretre gyártott cipők minden darabjának részletét hagyományos módon, valódi bőrből készítette, amely szavatolta az emberi láb finom felépítésű szerkezetének védelmét, ugyanakkor egyedi megjelenése minden esetben egy-egy iparművészeti alkotásnak számított.

A Kaposvári-cipő ezért is válhatott fogalommá: amellett, hogy járásukban különféle deformitás miatt korlátozott embereknek segített egyedi kialakítású lábbelikkel, számos, hírességnek – köztük népszerű könnyűzenei előadóknak, közéleti szereplőnek, sőt politikusnak – készített lábviseletével válhatott Makó és az ország „sztárcipészévé”.

A mesterember 2017 februárjában váratlanul, rendkívül fiatalon, 40 esztendős korában hunyt el. Élete során ott segített, ahol tudott: a rászorulókon egy-egy lábbelivel, a helyi gyermekeket játékokkal, sokakat pedig a tanulás lehetőségével.

Kaposvári József - a HandmadeShoes fotója

forrás: HandmadeShoes.hu

Kaposvári József élete és munkássága példaértékű minden ember számára, ezért Stúdiónk névadójának méltó emléket igyekszünk állítani szociális érzékenységünkkel, karitatív tevékenységünkkel.