A Stúdióról

A Kaposvári József Stúdió a pesterzsébeti mélyszegénységben élő családok társadalmi felzárkóztatásának elősegítésére jött létre 2017 tavaszán – akkor még „Aditus” munkanéven. A programot akkor 3 roma értelmiségi személy valósította meg, akik maguk is mélyről jöttek, mára már viszont mindannyian komoly sikereket tudhatnak maguk mögött, és akik tapasztalatukkal, szakmaiságunkkal segítették volna a kerületi lakosokat.

A programban nem csupán a hátrányos helyzetben élő fiatalok, hanem teljes családjuk is részt vehetnek a különféle közösségfejlesztő, alkotásközpontú programokon, melyeket az ismeretbővítés különféle területeinek fejlesztésének szándékával állítanak össze a Kaposvári József Stúdió szakemberei.

A Kaposvári József Stúdió önkéntes tevékenységének lebonyolítása alapvetően szociális munkások, önkéntesek segítségével zajlik: a bevont szakemberek, az oktatók és programkoordinátorok a zene, a tánc, a sport, a képzőművészetek, a média jeles személyiségei, amelynek köszönhetően az elsajátítható tudás célzottan, az egyes szakterületekről naprakészen érkezik – ez biztosítja, hogy a Stúdió programjában résztvevők szakszerű felzárkóztatásban részesülhessenek, csökkentve a társadalmi esélyegyenlőtlenséget.

A program vezetői

A Kaposvári József Stúdió alapító-programigazgatója Papp Róbert, illetve alapítója és programigazgató-helyettese, Jónás Tímea.

Papp Róbert
televíziós riporter, rendezőasszisztens

Robi egy 7 gyermekes, mélyszegénységben élő cigány családban nőtt fel. Pályája kezdetén szobafestőként dolgozott, 2004-ben az Év Legjobb Szobafestőjének választották. Mindig is vonzotta a tanulás, az előrelépés kérdése: az érettségit követően a Kodolányi János Főiskola kommunikáció szakán vehette át diplomáját, majd pedig a Dunaversitas rendezői mesterkurzusát is sikeresen elvégezte. Tanulmányainak folytatását a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatási szakán kezdte meg később, de napjainkban is személyes fejlődésének további útjait keresi.

Jelenleg az országos televíziók mindegyikénél dolgozik, korábban vezető kisebbségi műsorok munkatársa, szerkesztő-riportere / rendezőasszisztense volt. Médiaszakmai tevékenysége mellett motivációs előadások szervezésében, megtartásában vesz részt, rendszeresen jár Putnokra és Ózdra, hogy megossza pozitív példáit.

Papp Róbert a 2019-es Aranypánt-díj jelöltje.

Papp Róbert, a Kaposvári József Stúdió programvezetője - televíziós riporter, rendezőasszisztens

Jónás Tímea
korábbi főápoló, a Nyírő Gyula Kórház – Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet pszichiátriai osztályának munkatársa

Tímea a Tuzséron, egy igen visszamaradott településen töltötte gyermekéveit hét testvér egyikeként. Gyermekként folyamatosan azon dolgozott, azért tanult, hogy kortársaival egyelő esélyekkel indulhasson az életben, mindig változást akart elérni életében. Középfokú tanulmányait a kisvárdai Besenyei György Gimnáziumban végezte, ahol nagyon befogadó közeg segítette előrehaladását. Pályaválasztását alapvetően befolyásolta gyermekkora: mindig is nagy tisztelettel és érdeklődéssel volt az orvosi pálya iránt, melyben meglátta, hogy a legnagyszerűbb dolog, ha segíthet másokon.

Munkája, a Nyírő Gyula Kórházban végzett belgyógyászati, majd pszichiátriai osztályán végzett tevékenysége mellett sikeresen végzett a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, majd – szociális érzékenységének és érdeklődésének köszönhetően – az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Szociálpolitika mestertagozatán kezdte meg tanulmányait 2019-ben. Jelenleg egészségügyi és szociális tanácsadóként dolgozik, valamint feleségként és családanyaként is helytáll.

Jónás Tímeát, a Nyírő Gyula Kórház akkori főigazgatója, Dr. Németh Attila jelölte az Aranypánt-díjra, mely elismerést el is nyerte 2016-ban. A Roma Sajtóközpont akkor második alkalommal átadott elismerését a 2015-ös díjazott, Horváth József molekuláris genetikus adta át. Ugyanebben az évben, Semmelweis-nap alkalmából a budapesti XIII. kerület polgármestere, dr. Tóth József adta át elismerő oklevelét. Az elismerésnek köszönhetően számos motivációs és szakmai előadást tartott az ország különböző területén.

Jónás Tímea, alapító, a Kaposvári József Stúdió programvezető-helyettese - korábbi főápoló, a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályának munkatársa

Ottrubay Wolf Ágnes
Cselekvő Nagykövet, Kaposvári József Stúdió (2021-)
elnök, VisFontis Alapítvány; kuratóriumi elnök, Igazgyöngy Alapítvány

A rászorulók világa nem csupán itthon, Magyarországon nehéz, világszerte is nagy küzdelmekkel találkoznak a mindennapokban. A VisFontis Alapítvány elnöke Közép- és Kelet Európában is küzd a gyermekszegénység ellen, valamint a hátrányos helyzetűek megsegítéséért, az Igazgyöngy Alapítvány kuratóriumi elnökeként pedig az esélyteremtés biztosításában van fontos szerepe. Az Esterházy-család leszármazottjaként személyes ügyének tekinti a zenei tehetségek felkarolását, de a kis talentumok között is keresi azokat, akik elkallódnának, akiknek nem nyújtanak segítő kezet.”

2019-ben így mutattuk be Ottrubay Wolf Ágnes, akinek támogató tevékenységét abban az esztendőben ismertük el Kaposvári József-díjjal. Ágnes folyamatos kiemelt figyelmet szentelt kezdeményezésünknek, köszönetképpen pedig 2021-ben a Kaposvári József Stúdió Cselekvő Nagykövetének választotta.